Kamaszoknak javaslatok

PRAKTIKUS FOGÓDZÓK AZ OTTHONI ÉLETVEZETÉSHEZ

ÖNÁLLÓSÁG, SZABADSÁG, FELELŐSSÉG! Ez lehet jellemző arra az életstílusra, amiben most vagyunk. Önállóan irányíthatod a mindennapjaidat, de el is veszhetsz bennük. Néhány javaslat röviden, ami segít, hogy hosszú távon ritmusban maradj, akkor is, ha rossz napod van.

A helyzetünkön gyakran nem tudunk változtatni, de arról sokszor mi dönthetünk, hogy hogyan gondolkodunk róla és mit cselekszünk.

  1. Kelj fel ugyanakkor – majdnem, maximum fél órás különbséggel (mert az még nem borítja meg az alvási ritmusod). Persze ez azt is jelenti, hogy nagyrészt hasonló időben kell lefeküdnöd este, de hosszú távon megéri!
  2. Hétvégén engedj meg magadnak valami MÁST, több valamit, amit hétköznap nem szoktál: akár a később felkelés is, játék, séta. alkotás …
  3. Legen vége is a tanulásnak – tehát legyen kezdete is (8-8.30 között mindenképpen). A napi ritmusod beállításáért te vagy a felelős. Tedd hát következetesen és rugalmasan. Légy szigorú és megértő is egyben, mert biztosan szeretted, amikor ilyenek voltak veled.
  4. Adagold a kellemes feladatot. Sok izgalmas feladat mellé vállald az egyhangúbbakat is. Így életszerű, és a léleknek is így jobb. Minden örömforrással el tud telni a lélek, kivéve a szeretetet. Ahhoz nem szokik hozzá, de minden más egy idő után már nem izgalmas!
  5. EGY NEHÉZ FELADATOT vállalj minden napra. A siker garantált, ha nehéz, vagy számodra kellemetlen feladatnak fogsz neki. Ha sikerül, örülsz (és haladsz is), ha nem sikerül, de valóban megpróbáltad, akkor is büszke lehetsz, hogy legyőzted magadban az ellenállást. Ezt az elvárást elbírja a lélek, és nem gyűl össze a nehéz feladat sem, hogy aztán nyomasszon.
  6. TANULÁS MENTES 2 ÓRA – naponta legyen mindenképpen egy ilyen szakasz, mert a két óra alatt át tud állni az agyad, le tud futni egy folyamat, ami nem a tanulásról szól. Lehet feladat, de nem elméleti tanulás: testmozgás, munka, alkotás – NEM online játék, mert az is pörget!!!
  7. KÉPERNYŐ MENTES 2 ÓRA, amikor tudatosan MÉG A TELEFONODAT sem nézed meg, hogy az idegrendszeri pályáid, amit csúcsra járatsz, kisimulhassanak, feltöltődhessenek. Lefekvés előtt természetesen minimális képernyő kellene, hogy az alvás felé fordulhasson az agyad. (kettőt az egyben 6.-7. pontot együtt is tervezheted)
  8. Tervezz minden napra egy beszélgetést – valakivel a családból, baráti körből, akivel nem beszélsz minden nap. Ha sokszor és sokat beszélgetnél sok emberrel, szétdarabolódna a figyelmed, napod. Mindennapi kapcsolatot csak néhány baráttal szoktunk tartani, nagyobb körrel időnként érintkezünk. Tervezd meg ezt így a virtuális térben is.
  9. TUDJ SEGÍTSÉGET KÉRNI, ha kell többször, ha kell, mástól, mint eddig szoktál. Sok új van ebben az életformában, legtöbben igyekszünk alkalmazkodni, tanulni, és segíteni is. Kérj segítséget még azelőtt, mielőtt az összes erőd, türelmed, akaratod elfogyna. Maradjon a megoldásra is! Ingyenes segélykérő vonalak (link itt) vannak, amik elérhetőek bárki számára.
  10. Egyszerre csak egy napra koncentrálj, abból hozd ki a lehető legjobbat. De egyúttal jó, ha megértő vagy magaddal és elfogadod, hogy nem tudod mindig a legjobb formádat hozni, ahogyan a suliba járó napokon sem.

    A szülőn és a pedagóguson kívül szükséged lehet szakmai segítségre is, leginkább a következő esetekben:

    • Ha nem működik az otthoni élet megszervezése, a napirend, a ritmus fenntartása. Ebben lehet segíteni, életvezetési készségfejlesztéssel (különböző életkorban más-más eszközökkel), személyes tanácsokkal
    • Az önálló tanulást támogató anyagokat kérhetsz, tanulás-módszertani segédleteket, és abban segítséget, hogy a digitális felületeken hogyan igazodj el.
    • Egészségfejlesztés, testi-lelki egészségmegőrzés, hasznos szabadidő eltöltésben javaslatokat.
    • Ha szükséged van érzelmi áthangolódást segítő, megküzdést fejlesztő módszerekre, online forrásokra. (sok van, ebből ki kell keresni, ami számodra működőképes)
    • Régebbi lelki terhek felerősödhetnek, pszichés támogatás szükséges
    • Krízis élmény esetén, vagy bármilyen, az aktuális helyzethez kapcsolódó probléma esetén szaktanácsadás lehet indokolt.

     KAPCSOLAT: